erdélyi magyar költő
(1907. május 17. Szatmárnémeti - 1938. június 7. Kolozsvár)
A háború, a trianoni döntés következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta hangulatát a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.
Visszatérő témája a haláltól való félelem, a mély katolikus vallásosságából eredő versei, és szerelmes versei.
depresszóval/depression küzdött.
Nincs többé ember
Egyedül maradtam a földön.
Házak, sürgönyoszlopok,
toronycsúcsok merednek ki
a magányosság homoktengeréből.
Az ember hangos beszédét,
dalolását, kétségbeejtő titkait
beitták a kövek,
hogy soha tovább ne adják.
Ha jól számítok, kalendárium szerint
most vasárnap délután van.
Fölmegyek egy síricsendű ház
márványlépcsőzetén.
Az élet fölfedezett titkára gondolok,
szeretném elmondani valakinek, -
de ásítnak a szobros folyosók
és tompán konganak.
Nincs többé ember.
Jéghideg ablaküvegre szorítom
homlokomat. Kibámulok.
Ha kiáltanék, se hallaná senki.