„Amit hallok, az a gázkamrában haldokló emberek sikolya lehet”

2022.08.10.

Az Index új sorozatot indított, melyben ritka vagy épp nagyon is sokakat érintő mentális betegségeket, zavarokat mutat be konkrét személyeken, egyéni sorsokon keresztül. A cikksorozat második részében egy skizofréniával élő nő, Emília küzdelmét mutatjuk be az első tünetektől a felépülésig vezető útig.

Omladozó vakolat és egy ütött-kopott ajtó fogad bennünket a VIII. kerületi Kálvária tér 5. szám alatt, ahova Emíliával a találkozót leszerveztük. Beszélgetésünk helyszínéül a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centruma szolgál, melyet 2005 óta a több mint három évtizedes múlttal rendelkező Ébredések Alapítvány működtet.

Ahogy átlépjük a küszöböt, egy csapásra világossá válik, hogy az első ránézésre is különleges épület még annál is különlegesebb embereket, sorsokat rejt. Emília 13 évvel ezelőtt, 37 évesen lépte át először ezt a küszöböt, finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk: hosszú utat tett meg azóta.

A most 51 éves, rendkívül kedves és barátságos nő nem sokkal azután kért segítséget, hogy megtudta, paranoid skizofréniája van. Mint mondja, előtte soha, még csak távolról sem hallott mentális betegségekről, a család sosem beszélt ilyesmiről, ezért is érte derült égből villámcsapásként a diagnózis.

https://index.hu/belfold/2022/08/10/skizofrenia-mentalis-betegsegek-ebredesek-alapitvany/?fbclid=IwAR0_2oCFGRr1OlTOX5wDjygJc0vm6f5yxkl4cu0b3iP6Jwpta4lQY-Zo7AE

vissza