TEGYÜNK EGYÜTT A MENTÁLIS SAJÁTOSSÁGOK ELFOGADÁSÁÉRT

"A gyógyszer és az alkohol sok bűncselekményben vastagon benne van"

2022.02.17.

Operatőr akart lenni, de pszichiáter lett, aki függőkkel, droghasználókkal, alkoholbetegekkel, szexmunkásokkal és hontalanokkal egyaránt foglalkozik. Az integrált intézményrendszerben hisz, azt vallja, a szociális és egészségügyi ellátást nem lehet szétszálazni. Szemelyácz Jánossal, az INDIT Közalapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.

HáziPatika.com: Pécsen végzett orvosként, miért választotta ezt a pályát?

Szemelyácz János: Apukám körzeti orvos volt, anyukám szülésznő, ez nyilván hatással volt rám. Viszont volt igényem az alkotásra, szerettem fotózni, kiskoromban próbálkoztam írással is. A képzőművészet is vonzott, kísérleteztem festészettel, rajzolással, szoborfaragással. Érettségi után operatőr akartam lenni, így az orvosi mellett a filmművészetire is felvételiztem. Ott Illés Gyuri bácsi, minden magyar operatőrök atyja azt mondta: jók a fényképeim, látszik, hogy van hozzá szemem, de ez egy nehéz iskola. Azt javasolta, járjak még a világban, és ha néhány év múlva is úgy érzem, operatőr akarok lenni, menjek vissza. Elsőre az orvosira sem vettek fel, elkezdtem műtősfiúként dolgozni, tanultam, olvastam, elfoglaltam magam a következő évben. Aztán felvettek orvosira, nem mentem vissza operatőrnek.

Link: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/az_orvos_is_ember/cikkek/a_gyogyszer_es_az_alkohol_sok_buncselekmenyben_vastagon_benne_van/20220216095829?utm_source=24_hu&utm_medium=pad&utm_campaign=20200520

vissza