TEGYÜNK EGYÜTT A MENTÁLIS SAJÁTOSSÁGOK ELFOGADÁSÁÉRT

Traumafeldolgozó csoport

2020.07.09.

A Bántalmazottak csoportja 2014 novemberében jött létre. A későbbiekben – hogy ne legyen stigmatizáló maga az elnevezés is – Eltökéltekre változtatták a csoportnevet.

A csoportfoglalkozás idejével kapcsolatban, hívja az alapítvány központi számát!

Mit is jelent az a kifejezés, hogy bántalmazott? Ezen azt értjük, hogy az illetővel gyermekkorában történt valamilyen traumatikus esemény, amelyet még nem tudott feldolgozni, vagy párkapcsolati bántalmazások alanya volt (Fizikai vagy verbális, lelki bántalmazásra egyaránt gondolhatunk).

A csoportülések kötetlen beszélgetésekből állnak, mindenki maga dönti el, hogy mennyi bizalmas információt kíván megosztani magáról a csoporttal. A résztvevők büszkék lehetnek arra, hogy a NANE egyesülettől is érkezett már vendégelőadó, akitől kapott a csoport írásos segédanyagot. Aki részt vesz a csoporttalálkozókon, az hozzáférhet ehhez a kiadványhoz is.

Nagyon jellemző a csoportra: a kohézió, az összetartás. A szakszerű segítségnyújtás mellett a csoportnak azok a tagjai, akik már jobban vannak, megosztják tapasztalataikat a többiekkel és ezáltal is erősítik egymást.

Akinek előfordult már az életében fizikai vagy verbális bántalmazás, vagy párkapcsolati problémája van, mindenképpen látogasson el legalább egy alkalommal egy ülésre és utána eldöntheti, érdemes-e kitartóan együtt dolgoznia a csoporttal.

vissza