NyitnikékNyitnikék


 

HÍRES EMBEREK

Ezen az oldalon néhány mentális zavarral élő/élt híres embert - művészt, tudóst, közéleti embert - mutatunk be, akik betegségük ellenére is maradandó értékeket hoztak létre, és jelentősen hozzájárultak az emberi kultúra fejlődéséhez. 

A felsorolás nem teljes.

Várjuk a névsor kiegészítését az antistigma2009@gmail.com címre! 

Köszönettel: a koordinátor

Naomi Judd énekesnő-dalszerző

Súlyos depresszióval küszködik

KIM KARDASHIAN WEST (televíziós személyiség, színész, modell,2016-ban a 10 legjobban követett celeb közt volt az instagramon)

A Keeping Up with the Kardashians legfrissebb epizódjában elárulta, hogy szorongástól szenved nem sokkal azután miután Kendall Jenner féltestvére nyilvánosságra hozta hogy alvásparalízise (más néven alvásbénulása) van. „Azt hiszem, találnunk  kell valakit mindkettőtöknek, akivel beszélhettek ezekről”. Édesanyjuk Kris Jenner javasolta Kardashian Westnek, hogy terapeutát keressen fel. „Így nem lesz nagyobb a baj, mint már amekkora”. Kardashian West elmondta terapeutájának, hogy csak túl akart lenni a borzalmas szorongáson és „visszakapni normális életét”.

SHANNON PURSER színésznő

A 19 éves színésznő, aki a Barb szerepét játssza a Netflix slágerében, az Idegen Dolgok (Stranger Things) című sorozatban, elárulta a Twitteren, hogy azelőtt önbántalmazástól szenvedett. *ELŐIDÉZŐ FIGYELMEZTETÉS*. Már évek óta nem bántom magam, de ezt magamnál tartom az esetben, ha kellene. Elfelejtettem valamikor ott volt, most a szemétben, irta egy borotvapengét ábrázoló kép mellé. Majd követte ezután közvetlenül egy másik Tweet-jében „Felépülés lehetséges, kérlek ne add fel!”

MIRANDA KERR színésznő, szupermodell

Egy interjúban a Canadai Elle magazin számában az Ausztrál szupermodell saját magát mint „természetesen pozitív személyiségnek” írta le, aki soha nem értette a depresszió mélységét, és annak realitásának lehetőségét, mielőtt különvált exférjétől Orlando Bloom-tól 2013-ban. Az anyukám „vihogó Gert-nek” hívott, mert szerinte még álmomban is nevettem. Azonban amikor Orlandóval különváltunk, akkor megtapasztaltam egy igen nehéz depressziós időszakot. Ebben a nehéz időszakban KERR megtanulta, hogy „Minden gondolatod befolyásolja a Te valóságodat, és csakis te tudod kontrollálni a gondolataidat.”-mondta a magazinnak.


Az alábbi Youtube linken olyan híres emberek kerültek a video klipbe, akik mentális problémával éltek. A megjegyzés rovatban szerepel a neveik felsorolása. Horváth Kriszta, a Soteria munkatársa írt egy darabot, amely az RS9 Színházban került bemutatásra. Ez a videoklip a darab tényleges lezárása:

http://www.youtube.com/watch?v=JiWgE8Ik7uo

.

Tóth Árpád   költő, műfordító

(1886. április 14. Arad - 1928. november 7.Budapest, Várnegyed)  Munkásságában sokat foglalkozott a fölfokozott magányérzettel, a tétovasággal és a melankóliával.

depresszióval/depression küzdött.

.

Tóth Árpád: Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

.

Weöres Sándor   költő, író, műfordító, irodalomtudós

(1913. június 22.Szombathely - 1989. január 22. Budapest)

depresszióval/depression küzdött.

.

Weöres Sándor: Vers a pokolból

Eddig mindig élni szerettem
A kínszenvedést félretettem
És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot
Ahol legalább képzeletben szabad vagyok
Nem tudom éveim vannak-e hátra
Vagy csak napjaim
De élni nem kívánok
Úgy szorongat a kín.
Körülfog és kibélel a depresszió
Gyorsan elpusztulnom az volna jó.
Az élőknek jó életet kívánok.

.

Jean-Claude Van Damme színész, harcművész

(1960. október 18.Brüsszel -),  a közönség körében leginkább akciófilmjeivel vált híressé,

bipoláris zavarral /bipolar disorder küzd.

.

Jim Carry komikus, színész

(1962. január 17. Kanada, Ontario, Newmarket -), legismertebb filmjei az Ace Ventura: Állati nyomozó (1994), A Maszk (1994),  Ace Ventura 2: Hív a természet (1995), 

depresszióval/depression küzd.

.

Catherine Zeta-Jones színésznő, énekes, táncos

(1969. szept. 25. Swansea, West Glamorgan, Wales, GB - ) Legismertebb szerepei: Zorró álarca (1998), Brilliáns csapda (1999), Az átok (1999), Pop, csajok, satöbbi (2000), Traffic (2000), Amerika kedvencei (2001), Chicago (2002), Kegyetlen bánásmód (2003), Terminál (2004), Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét (2004), Zorro legendája (2005),

bipoláris zavaral/ bipolar disorder küzd.

.

Alanis Nadine Morissette   kanadai-amerikai énekes, dalszövegíró, zenei producer és színésznő

(1974. június 1. Ottawa - ) 12 Juno- és 7 Grammy-díjat nyert , 

depresszióval/depression küzd.

.

Mel Gibson színész, rendező/actor, director;
(1956. január 3-án New York -), híres filmjei: Tim under his belt , Braveheart ,stb
bipoláris zavarral / bipolar disorder   küzd.

.

Edgar Allan Poe  amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője.

(1809. január 19.  Boston Massachusetts – 1849. október 7.Baltimore ) A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott.[1] Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött.

bipoláris zavarral/bipolar disorder küzdött

.

Salvador Dalí katalán-spanyol festőművész./painter;

(Figueres, 1904. május 11 – Figueres, 1989. január 23.), vagy katalán nevén Salvador Dalí i Domènech katalán-spanyol festőművész. Szürrealista alkotásmódjával a modern művészet sajátos személyisége volt. Több mint 1500 festményt, körülbelül 30 könyvet, néhány balettszövegkönyvet, számos könyvillusztrációt, litográfiát, színházi jelmeztervet, tucatnyi szobrot, sőt, Walt Disney részére rajzfilmet is alkotott.

depresszióval/depression küzdött.

.

Harrison Ford színész/actor;

(1942. július 13.Chicago, Illinois-) Legismertebb filmjei a Csillagok háborúja-trilógia, és  az Indiana Jones-filmsorozat. Négy évtizedet átölelő karrierje során sok népszerű filmekben játszott még.

a művész depresszióval /depression küzd.

.

Tim Burton rendező, forgatókönyvíró, producer és festő/ director;

(1958. augusztus 25. Burbank, Kalifornia -) Legismertebb filmjei: Ollókezű Edward 1990., Batman visszatér 1992.

A művész bipoláris zavarral / bipolar disorder küzd.

.

Trent Rezner (Nine Inch Nails) énekes, több hangszeren játszó amerikai zenész és producer, dalszerző, / singer, songwriter, instrumentalist;

(1965. május 17-én Mercer, Pennsylvania állam -) . A  Nine Inch Nails zenekar alapítója és legfőbb alkotója.

bipoláris zavarban /bipolar disorder szenved.

.

Jonathan Davis (Korn) énekes, dalszerző, zenész/singer, songwriter, instrumentalist;

(1970. január 18. Bakersfieldben, California-)   A Heavy Metal's minden idők legjobb  100 énekese között tartják számon.

bipoláris zavarral / bipolar disorder küzd.

.

Kurt Donald Cobain  a Nirvana nevű seattle-i rockegyüttes énekese, szövegírója és gitárosa.

(1967. február 20. – 1994. április 5.) Szerepe nem csak azért volt meghatározó, mert az együttes frontembere és első számú szövegírója volt, hanem mert ő volt a Nirvana „spirituális középpontja” is.

bipoláris zavarral / bipolar disorder küzdött.

.

Britney Jean Spears  amerikai énekesnő.

(1981. december 2. McComb, Mississippi -  ) 2010-ben több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhetett. Albumai: 1999: ...Baby One More Time, 2000: Oops!... I Did It Again, 2001: Britney, 2003: In the Zone, 2007: Blackout, 2008: Circus, 2011: Femme Fatale

bipoláris depresszióvel /bipolar disorder küzd.

.

Vincent Van Gogh festő/painter;

(1853. március 30.Hollandia, Groot-Zundert, –  1890. július 29.Franciaország, Auvers-sur-Oise) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

szkizoaffektív pszichózisban /schisoaffective psychosis szenvedett.

.

Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, festő/painter,  az olasz reneszánsz kimagasló mestere,

(1475. március 6. Caprese - 1564. február 18. Róma). Egyike a művészettörténet legnagyobb alakjainak.

bipoláris zavarban /bipolar disorder szenvedett.

.

Sir Winston Leonard Spencer Churchill  brit politikus, miniszterelnök 1940–1945 és 1951–1955 között,  irodalmi Nobel-díj birtokosa (1953).

(1874. november 30. Blenheim kastély, Woodstock (Oxfordshire) –  1965. január 24.London )  Kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje.

bipoláris zavarban/ bipolar disorder szenvedett.

.

John Forbes Nash matematikus/mathematician, Nobel-díjas/Nobel-prize,

(1928. június 13. – ) amerikai matematikus. A - Neumann János által megalapított - játékelmélet terén elért kiemelkedő eredményeiért 1994-ben (Harsányi Jánossal és Reinhard Seltennel megosztva) megkapta a közgazdasági Alfred Nobel-emlékdíjat. Mégis a világhírt az életét feldolgozó film, az Egy csodálatos elme, hozta meg számára.

A világhírű matematikus szkizofréniában /schizophrenia szenvedett.

.

Madonna  énekesnő, filmszinésznő, táncos, filmrendező, Oscar- díj, többszörös Golden-Globe díj birtokosa

(1958. augusztus 16. Bay City, Detroit, Michigan állam, USA  - ) eredeti nevén: Madonna Louise Ciccone. Albumai: Madonna/The First Album,1982, Like A Virgin, 1984., True Blue, 1986.,Like A Prayer, 1989.,Erotica, 1992., ...Bedtime Stories, 1994.,  Music, 2000. stb. Evita című film főszerepét játszotta.

bipoláris zavarral / bipolar disorder küzd.

.

Axel Rose (Guns 'N Roses) énekes, dalszerző, zenész/singer, songwriter, instrumentalist;

(1962. február 6-án Lafayette, Indiana-) ismertebb nevén W. Axl Rose amerikai énekes, a Guns N’ Roses együttes alapító tagja és jelenlegi frontembere.

bipoláris zavarral /bipolar disorder küzd.

.

Csontváry Kosztka Tivadar festő/painter;

(1853. július 5. Kisszeben – 1919. június 20.Budapest, Krisztinaváros]) magyar festő.

szkizofréniában/schizophrenia szenvedett.

.

Pablo Picasso painter/festő,

(1881. október 25.Málaga, Andalúzia, Spanyolország, – 1973. április 8.Mougins, Franciaország, ) spanyol festőművész, az École de Paris kiemelkedő képviselője, a XX. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője,

bipoláris zavarral/ bipolar disorder küzdött.

.

Albert Györgyi újságíró/journalist; médiaszemélyiség

(1964. Budapest - 2008. Budapest) Betegségéről a "Miért pont én? - A depresszió szorításában", kapcsolatairól pedig a "Miért pont ők? - A férfiak fogságában" című könyveiben vallott.

depresszióval /depression küzdött.

.

Sting énekes, brit zenész, dalszövegíró, aktivista, színész, zenész/singer, songwriter, instrumentalist;

(1951.október 2.Newcastle upon Tyne - )

Tizenhatszor nyert Grammy-díjat. Szólókarrierjének kezdetéig, legfontosabb dalszövegírója, vezető énekese és basszusgitárosa volt a The Police együttesnek.,

bipoláris zavarral /bipolar disorder küzd.

Juhász Gyula költő
1883. április 4.Szeged - 1937. április 6.Szeged a 20. század első felében Magyarország egyik legismertebb költője.

depresszióval/depression  küzdött.

.


Öreg hotel...

Öreg hotel, vén, sárga ház
A kurta utca sarkán,
Száz emlékem benned tanyáz,
Rozoga ház, nagy sárga ház
És minden emlék halvány.

És minden emlék szomorú,
Didergős őszi esték,
Kenyértelen, bús lomha dél,
Fáradt inak, vánnyadt kedély, -
Szürkéllő ódon emlék.

Sárgálló őszi délután,
Nagy tűzfalak magánya,
Utolsó vers, végső garas,
Elérhetetlen, bús, magas,
Letört, nagyálmú pálya.

Revolver, őszi borulás,
Kifáradt, barna árnyak,
Egy asszony, aki nem szeret,
Egy éj, mikor már nem leszek,
Tűnt arcok sírva várnak!

Öreg hotel, vén sárga ház,
Te vádas, árnyas emlék,
Lelkem ma újra babonás,
Öreg hotel, nagy sárga ház,
Rám vár tűnt őszi estéd!

.

Dsida Jenő erdélyi magyar költő
(1907. május 17. Szatmárnémeti - 1938. június 7. Kolozsvár)
A háború, a trianoni döntés következménye és fiatalkori szívbetegsége rányomta hangulatát a költő életművére. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé.
Visszatérő témája a haláltól való félelem, a mély katolikus vallásosságából eredő versei, és szerelmes versei.

depresszóval/depression küzdött.

.


Nincs többé ember

Egyedül maradtam a földön.
Házak, sürgönyoszlopok,
toronycsúcsok merednek ki
a magányosság homoktengeréből.

Az ember hangos beszédét,
dalolását, kétségbeejtő titkait
beitták a kövek,
hogy soha tovább ne adják.

Ha jól számítok, kalendárium szerint
most vasárnap délután van.
Fölmegyek egy síricsendű ház
márványlépcsőzetén.

Az élet fölfedezett titkára gondolok,
szeretném elmondani valakinek, -
de ásítnak a szobros folyosók
és tompán konganak.

Nincs többé ember.
Jéghideg ablaküvegre szorítom
homlokomat. Kibámulok.
Ha kiáltanék, se hallaná senki.

Latinovits Zoltán színművész, építészmérnök

(1931. szeptember 9. Budapesten -1976. június 4-én a Balatonszemes vasuti átjáró)  A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”. Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel. "Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják - azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni." Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát. Leghíresebb színházi szerepei: Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála(Willy Loman), filmszerepei: Az ötödik pecsét (1976), Szindbád (1971), Csend és kiáltás (1967)

bipoláris zavarral/bipolar disorde küzdött.

Ernest Miller Hemingway amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.

(Oak Park, Illinois, 1899. július 21. – Ketchum, Idaho, 1961. július 2.)  Saját élményeiből ihletett regényei és novellái a férfias erényeket testesítik meg. Hemingway műveire jellemző a tömörség, ami mindig sokkal nagyobb mondanivalót hordoz magában, mint ami olvasható. Írói hitvallása a jéghegy-elv volt. Számára a tömören, minden sallang nélkül megírt művek csak a jéghegy csúcsát jelentették, a sorok közötti olvasás elengedhetetlen volt. Legismertebb művei: az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) című regény és Az öreg halász és a tenger
amelyben az öreg halásznak a tengerrel, a hallal, a természettel, és emberi voltáért vívott küzdelmében a magára hagyatott egyén makacs hősiességét ünnepli.

bipoláris zavarral/bipolar disorder küzdött.

Abraham Lincoln  az Amerikai Egyesült Államokaz Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb elnöke. Első republikánus elnök.

(1809. február 12. Hodgenville mellett, Kentucky –  1865. április 15.Washington,) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke. Észak-Dél polgárháborújában Északot győzelemre vezette és törvényileg eltörölte a rabszolgaságot. Amerikai elnökként  merénylet áldozatává vált.

Sokszor idézte: "A legtöbben annyira boldogok, amennyire elszánták rá magukat.”

depresszióval/depression küzdött.

Antonin Artaud
Charles Baudelaire
William Blake
Alekszandr Blok
Robert Burns
George Gordon, Lord Byron
Paul Celan
Samuel Taylor Coleridge
Emily Dickinson
T.S. Eliot
Szergej Jeszenyin
Edward Fitzgerald
Friedrich Hölderlin
Victor Hugo
John Keats
Heinrich Von Kleist
Mihail Lermontov
Osip Mandelstam
Vladimir Majakovszkij
Gerard de Nerval
Boris Pasternak
Sylvia Plath
Ezra Pound 
Alekszandr Puskin
Percy Bysshe Shelley
Torquato Tasso
Walt Whitman
George Trakl

Mentés

Nyitnikék szavazás
Érte-e már hátrányos megkülönböztetés Önt vagy családtagját pszichiátriai problémája miatt?
Gyakran
Ritkán
Egyszer
Még soha
Nyitnikék Tények

Tények és tévhitek

A szkizofréniával élőknek kettő vagy több személyisége van.

Tévhit. A szkizofréniát elsősorban a téveseszmék és a hallucinációk jellemzik. Az ezzel a betegséggel élő személy emlékszik tetteire. A multiplex személyiségzavar  (az ebben szenvedőnek valóban több személyisége van) egy, a szkizofréniánál nagyságrendekkel ritkább betegség.